Szintet lépett a táncművészet támogatása

Lehet abban sors általi elrendelés, hogy dr. Vasas Norbert ugyanabban az esztendőben született, mint a 45 éves Győri Balett. A vidék legnagyobb magán egészségügyi intézményének ügyvezetője és sebészorvosa az idén kiérdemelte a Győri Balett tiszteletbeli örökös tagja címet is. Vallja, hogy mindhárom ténykedésében a csapatépítési elvek vezetnek sikerhez.

Mennyire nehéz örökséget kapott a Győri Balett támogatásának feladataival?
A nehéz szó ebben a viszonyban szóba sem jöhet. Ez egy olyan kapcsolat, amelyet még édesapám, dr. Vasas István épített ki a Győri Balett korábbi igazgatójával, Kiss Jánossal, huszonegy évvel ezelőtt. Ezt az együttműködést örököltük mi a társulat mostani igazgatójával, Velekei Lászlóval: megkaptuk, fejlesztettük, magasabb szintre emeltük. A táncosok teljes körű, térítésmentes egészségügyi ellátásán felül minden évben átadjuk egy arra érdemes táncművésznek a Kardirex Művészeti Díjat. Az együttműködés közben azonban mindinkább előtérbe került az igénye annak, hogy kell egy kijelölt személy, egy összekötő kapocs, aki gördülékenyebbé teszi a gyors és hatékony egészségügyi ellátást, ezzel a szponzorációt. Ezt a katalizátori státuszt vállaltam én fel 2014-től, attól kezdve gyakorlatilag csapatorvosi teendőket látok el, élő szűrőpontként egyedi lehetőséggel a gyorsabb, közvetlenebb segítségre. Részt veszek a társulat próbáin és turnéin, így pontosan rálátok a táncosok igényeire is, itthon pedig folyamatosak a szakvizsgálatok és az esetleges kezelések, szükség esetén a műtéti eljárások. Legutóbb néhány hete éppen egy fiatal táncosnő esetében kellett a térdsérülését műtéti úton gyógyítani, de szerencsére hamarosan vissza is térhet a színpadra. Mint orvos vagyok jelen a Győri Balett életében, és a megbecsülésüket már 2016-ban, a tiszteletbeli társulati tagsággal is éreztem. Ebben az évben pedig nem kis meglepetésemre ezt még megtoldották az örökös jelzővel, ami rendkívüli megtiszteltetés és egyben élethosszig tartó elköteleződés.

Melyik volt az a pont, amely a művészet mellé állította, mi volt az első komoly balettel kapcsolatos élménye?
Fiatal korom óta rendszeresen járok színházba, hangversenyre, mindig nyitott voltam a művészetek irányában. Határozottan emlékszem a társulat korábbi Purim, avagy a sorsvetés című darabjára, amelyet többször is megnéztem. Megfogott benne a végig jelen lévő dinamizmus és a táncosok könnyed eleganciája. Onnantól a táncművészet szinte beszippantott, nincs a társulatnak olyan produkciója, amelyet ne láttam volna sokszor, és ne lennék ott a próbák folyamatánál. Ezáltal látom, miként épül fel egy új darab, hány ember összehangolt munkája, egymáshoz illeszkedő fogaskerekek kellenek ahhoz, hogy összeálljon egy előadás. Az orvosi munka műtéti része ugyanilyen csapatmunka, persze racionálisabb végeredménnyel, de például amit már a színpadon látunk, az is egy kőkemény racionális próbafolyamatot záró érzelmi oldal képe. A csapatmunka fontos része pedig a tervezés. Ahogy egy darab színpadra állítását, úgy egy műtétet is meg kell tervezni, mindenkinek hozzá kell tennie a maga részét a száz százalékhoz, különben dominószerűen bukhat az egész. Egy világosító például akkor kiváló, ha tudja, hová menjen a fény, és ehhez az kell, hogy magát is el tudja képzelni a színpadon. Azaz a többszemszögű rálátás képessége alapvető mindkét hivatásban.

Soha nem érezte hiányát a saját színpadi szereplésnek?
Talán, valahol a lelkem mélyén. Gyerekként még bohócnak is el tudtam volna képzelni magamat. Szerepelni nem kifejezetten szeretek, de éles helyzetben, reflektorfényben véleményem szerint jól helytállok. Mára már tudom, hogy a rivaldafény és a taps néhány másodperces-perces megléte mennyire képes motiválni a művészeket. Nem voltam soha valódi aktív sportember, bár gyakori kerékpározással igyekszem ma is megőrizni a kondíciómat, de végül a másik oldalon találtam meg azt a csodás élményt, amelyet a profi sportolással rokon táncművészet képes adni.

Mennyire engedheti meg magának a Kardirex Egészségügyi Központ a Győri Balett nagyvonalú támogatását?
Igazából akkor is biztosan megadnánk, ha kevésbé lennénk képesek rá. Ez nem anyagi, gazdasági kérdés, ez egy elkötelezettség, amelyet huszonegy éve édesapám és Kiss János egy kézfogással deklarált, és ami onnantól fokozatosan átalakult szeretet táplálta barátsággá. Nem érdemes már a kezdeti alapjait visszaidézni, mert a szponzoráció eredeti dolgaira folyamatosan egy sor egyéb, mélyebb emberi tartalom rakódott, amelyeknek ilyenkor, karácsony táján különösen megnő a jelentősége.

Milyen arányokkal bír napjaiban az egészségügyi munkája, illetve a művészet pártolása?
Ez teljesen változó. Premierek előtt, vagy éppen a turnék idején a balett kapja a prioritást, igaz, utána keményebb napokat követel meg tőlem a munkahelyi kiesés pótlása. Van, hogy minden nap szükség van rám a társulatnál, de van, hogy elég a háttérből segíteni. Lényeges momentum, hogyha velük vagyok, az ad egy plusz töltetet, hatékonyabbá teszi az egészségüggyel összefüggő egyéb munkáimat. Művészek között lenni nagyfokú inspirációt jelent, kreativitásuk önkéntelenül beépül az egyébként pragmatikus gondolkodásomba, teljesen új dimenziókat nyit meg. Nem véletlen, hogy soha nem éreztem fárasztónak a balett melletti feladatok végzését, mindig többet adott vissza, mint amit tőlem megkövetelt.

Hogyan alakult a cégnél a vezetői munkamegosztás?
Az eltelt harmincegy évben állandóan fejlődött az egészségügyi központunk: több mint kétszáz fő- és részállású kolléga, negyven rendelő, harminc féle szakorvosi ellátás, évi háromezer sikeresen elvégzett műtét. A magán egészségügyi intézmények vidéki ranglistáján az elsők vagyunk, az országoson a tizenharmadikok. Jelenleg kettős ügyvezetéssel működünk, amelyben a stratégiai döntésekben ott van dr. Vasas István, az édesapám, a napi operatív irányítás és problémamegoldás az én feladatköröm. A közöttünk lévő munkamegosztás hozzájárul a hatékonysághoz. Édesapám munkába vetett intenzitása mit sem változott, de tény, ha ő hirtelen néhány napra el akar menni horgászni, akkor bármikor megteheti, mert a mindennapi ügyek intézésére ott vagyok én. És ez három évtizedes folyamatos és sikeres ügyvezetés után így is van rendjén.

Melyik elismerést tartja fontosabbnak: a szakmait vagy a művészetit?
Három síkon fut az életem. Egyrészt orvos, sebész vagyok, több szakmai elismeréssel a lézersebészet területén. Közgazdászként végzett ügyvezetői szerepköröm eredményességét a Kardirex fejlődésével, gazdasági mutatóival lehet mérni, 2018-ban megkaptam Az év vállalkozója címet is. A művészethez a Győri Balett örökös tiszteletbeli tagságának élethosszig tartó felelőssége kapcsolódik. Ez a három lábon állás bennem egységet alkot, ha bármelyiket kivennék alólam, egyszerűen eldőlnék. Továbbra is operálok, a cégvezetés szerepköre változatlan, a társulati tagság úgyszintén elkötelezettség. Hogy melyik erősebb, az csak a hiányában derülne ki, de remélem, az soha nem következik be.

Mindezek mellett gondol-e még valamilyen teljesítendő célra?
Ott vagyok, ahol lennem kell. Nincs más cél. Itt a Kardirex, az orvosi hivatásom, a Győri Balett. És persze a családom, barátaim. Ezek kellenek a stabil boldogsághoz.

Forrás: https://www.gyoriszalon.hu